Kisgyerekesanya.blogspot.com

Az édesanyák támogatásáról

2009-12-19T15:06:00.000-08:00

Ismét kölcsönzött írást osztanék meg veletek, szerzője, Csapó Ida, a GazdagNők.hu honlap tulajdonosa tollából és jóváhagyásával.

Mit tegyek, ha nem támogatnak, ellenzik, amit csinálok, amit tervezek? Azaz negatív környezetben élő nők a bőség útján hogyan találják meg az ő ölelő madarukat? :-)

Nehezített a pálya azoknak a nőknek, akiket nem támogat a környezete a törekvéseiben.

Rendszeresen felvetődik a GazdagNők hozzászólásokban is, de a személyes találkozásokon is - legyen tréning, konferencia, tanácsadás vagy sima hétköznapi beszélgetés -, hogy mit tegyen egy nő, ha ellenzik, amit csinál és/vagy nem támogatják az elképzeléseit, a terveit, mitöbb: ellenségesek azzal szemben, amit éppen most csinál. És a negativitással, az energiavámpírkodással elképesztően visszahúzzák.

De van még egy téma, ami érdekes lehet ezúttal is. Amikor van egy jó ötleted, inspíratív állapotba kerülsz, és lelkesen újságolni kezded, amit érzel, gondolsz, amit tervezel… Észrevetted, hogy hányszor sutba mennek az ilyen dolgok? Valójában mi történik?

Emlékezz a jó öreg magyar mondásra: hallgatni arany!

Elkiabálod a dolgokat - nagy örömödben. Aztán persze nem csodálkozhatsz, hogy nem valósul meg. Például ellopják az ötletedet. Vagy elkezdik kritizálni. Elkezdenek kárálni jó magyar szokás szerint, és megmagyarázzák neked, hogy miért nem sikerülhet. Vagy - ahogy nekem is nemrégen - egyszerűen az arcodba mondják, mélyen a szemed közé nézve: (ez) NEM FOG MENNI (neked..)!

Milyen ez? Olyan, mint egy átok, nem?

És ott állsz - vagy ülsz - megkövülten a saját lelkesedéseddel, elképzeléseiddel, és már nem is tudod, hogy mi-merre-meddig, és mit is akarsz egyáltalán. Vagy elönt a düh, netán a dac, hogy “de akkor is, igenis, megcsinálom”. És innentől kezdve a lazaság helyett elkezdesz szépen görcsölni - könnyed kivitelezés helyett jön a küzdelem, a küszködés.

Tudod mit? Emlékezz a jó öreg magyar mondásra: hallgatni arany. És nagyon válogasd meg, hogy kinek mit, és főleg mikor mondasz el. Ezt én is a saját káromon tanultam meg, és ma már a legdédelgettebb vágyaimat, terveimet embrionális állapotukban soha senkinek nem mondom el - legelőször csak a (felnőtt) lányomnak, de neki is csak egy idő után. Amikor már szavakba tudom jobban önteni, és amikor már tényleg nem bírom magamban tartani. :-)

És aztán ahogy telik az idő, legfeljebb még csak néhány olyan emberrel osztom meg, akikről azt gondolom, illetve akikről az addigiak, a korábbi gyakorlat alapján úgy is tudom, hogy tényleg támogatnak. (Megjegyzem: még itt is tévedhetek, az emberi gyarlóság és esendőség ugyanis szintén végtelen.)

Támogató (női) köreink

A tréningjeim egyikén rendszeresen alaposan szemügyre vesszük a támogató (női) köreinket. Tudatosítjuk, hogy ki támogat, és ki nem bennünket egy adott témában.

Sosem felejtem el az egyik résztvevőt. Ebben a csoportban már több alkalom volt, és így elég jól ismertük egymást. Amikor kiraktuk a támogatóinkat, ellenzőinket, ő majdnem sírt. Akkor szembesült azzal, amit mi a csoportból mindannyian tudtunk, vagy legalább nagyjából sejtettünk. Hogy a közvetlen környezetétől korántsem kapja meg a támogatást - azoktól, akikhez egyébként folyton megy azokkal az ötleteivel is, hogy nekik mi lenne a jó.

Akkor azt mondtam neki, mint a tréning vezetője, hogy mentálisan védje meg magát. Nem kell elválni, elköltözni, csak tartson távolságot - mentálisan. Nem könnyű, de ez is egy lehetőség. Az ötleteit, az elképzeléseit másokkal ossza meg. Kimondottan csak azokkal, akik támogatják, akik egy követ fújnak vele, akikkel egyfelé húzzák ama bizonyos szekeret.

Sikerre semmit nem lehet vinni ellenséges közegben - vedd körül magadat pozitív, tettrekész, valamilyen cél iránt elkötelezett emberekkel, nőkkel - minél többet legyetek együtt.

Ne engedd meg soha senkinek, hogy aláássa a női önbizalmadat, a hitedet magadban, az okosságodban, a talpraesettségedben, bármiben… Jogod van az álmaidhoz, a vágyaidhoz, és jogod van akár a tévedéseidhez is (csak ne feledd korrigálni őket! ;-))

Emlékszem, milyen sokkoló volt számomra, amikor az egyik könyvben azt a gyakorlatot olvastam, hogy írjam le, ki az a hat ember, akivel a legtöbb időt együtt töltök. És utána az volt a feladat, hogy nézzem meg jól, hogy kik ők - mert ők a JÖVŐM. Bennük tükörként látom a sorsomat, ha mindent úgy hagyok. Akkor annyira megijedtem, hogy azonnal eldöntöttem, ki az, akitől azonnal meg akarok, és meg is fogok szabadulni - szerencsére ez munkakapcsolat volt, így még az egyszerűbb esetek közé tartozott/tartozik az ilyesmi.

Ilyenkor is szem előtt lehet tartani azt az imát, amit már lassan évtizedek óta ismerek, és amelyiknek bölcsessége még mindig erőteljesen hat rám - és ezért is örültem, amikor nemrég ismét eljutott hozzám egy e-mailben. Biztosan ismeritek, de leírom ide:

"Uram, adj erőt, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni.
Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok.
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget."

Tehát hallgassunk, dédelgessük az álmainkat, és csak támogató szűk körben osszuk meg másokkal, amíg törékeny, még csíra állapotú. És fogadjuk el az előbbi ima éleslátásán túl azt is, hogy lehet, hogy nem a magunk fajtánál találunk igaz(i) megértésre.

Kívánom, hogy mindenki találja meg az őt, védőn átölelő madarát - kisegérként is :-). És elmondhassa: "Barátság - nekünk van.". Teheted ezt akár egy e-mail kurzus keretében is - erre kínál Neked lehetőséget, ha feliratkozol a linkre kattintva:

https://spreadsheets.google.com/viewform?hl=hu&formkey=dEF4MGxuMDhNX0lqWi1TZGkzTEZzLVE6MA..

Ida hírleveire itt iratkozhatsz fel!

TV, számítógép, DVD...

2009-11-10T01:32:00.000-08:00

Az utálatos gyerekmegőrzők: tv, számítógép, DVD, magnó - kinek, mi.

Régebben én is kézzel-lábbal tiltakoztam ellenük, inkább játszottam, foglalkoztam a kislányommal, fejlesztettem (bár végül is minden játék fejleszt!) célirányosan. Aztán 3 éves volt, amikor besokalltam. Szerettem volna néha leülni, újságot olvasni, kézműveskedni, vagy csak úgy pihizni, amikor az ember csak néz ki a fejéből, és hát főzni is kell valamikor. Ekkoriban jött nálunk is a "bekapcsolom inkább a TV-t/számítógépet/DVD-t/magnót, hogy adj nekem pár perc szabadidőt". Kényszerűség szülte helyzet.

Miért lett erre szükség?

Mert kislányom nem tud egyedül játszani, csak nagy szenvedések árán, hosszú idő után köti le magát, s persze abból gyakorta semmi jó nem sül ki, és anyának valamikor főzni is kell, hogy legyen mit enni. Ez persze a hétköznapokban megoldható, amíg a gyermek oviban van délelőtt, de az a 3 óra nem mindig elég a házimunkára. És akkor mikor pihenek?

Ésszerűség keresése

Úgy érzem, igenis, szükségünk van ezekre az eszközökre! És nem csak gyerekmegőrzés céljából! Nekem a döntő érv az volt pl. a számítógép esetében, hogy ha megtanulja kezelni, később eszköze lehet a kommunikálásra, ha megtanul beszélni, ha nem. Persze az ésszerűség fontos, határokat kell szabni, következetesnek kell lenni, saját magunknak és a család többi tagjának is. Persze, én vagyok az engedékenyebb, hiszen jóval többet vagyok a gyermekemmel itthon, mint bárki a családból, s pl. egy ilyen napon, mint a mai (borongós, esős, szeles, enyhe őszi idő), ha egész nap velem lenne, örülnék, ha kicsit leszakadna rólam.

Nálunk bevált a "napirend" bevezetése a modern technikai vívmányok esetében is:
Általában reggel, ébredéskor DVD-ről nézheti kedvenc meséit (Noddy megmenti a karácsonyt és Thomas-epizódok), miközben felöltözünk, beágyazunk, reggelizünk. Utána irány az ovi, vagy hétvégén csavargunk a délelőtt folyamán.
Hazaéréskor kapcsolom be a számítógépet, s amíg előkészítem az ebédet, nézheti a fényképeit, videóit, s mások videóit. Kislányom nagyon ügyesen kezeli a számítógépet, nagyon ritkán kell már belenyúlnom. Ha valamit megun, becsukja, mást nyit meg, ha vége a videónak, újat keres stb. Igyekszem tiszteletben tartani ezt az időt, hogy ez az övé a gép előtt, mert így várhatom el, hogy a délután folyamán, amikor én ülök valamiért a géphez, ne nyúljon bele ő sem. És ez működik is.
A lefekvés idejét jellegzetes, "alvós" zene jelzi, néhány számot kell csak lejátszani, hiszen már mindössze jelzés értékű, már nem zeneszó mellett alszunk el (bizony, én is el szoktam bóbiskolni...).
Délutáni alvás után CD-ről hallgatja kedvenc zenéit, ilyenkor le is tudja foglalni magát, hintázik, újságokat lapoz, ha nincs hideg vagy eső, uzsonna után kimegyünk sétálni.
Este van a TV ideje, míg vacsorázunk, általában focit nézünk, azt nagyon szereti.
Fürdés után ismét szól az "alvós" zene, jelezvén a közelgő lefekvést, ez segít az éjszakára való ráhangolódásban.

Fontos tehát, hogy határokat szabjunk, de a teljes tiltásban nem hiszek. Minden családnak magának kell meghatároznia, mit enged, mit használ szívesen, s mennyit. Egészséges gyerek esetében pontosan olyan szükség van erre, mint sérülteknél!

Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre, szokásaitokra. Nálatok hogyan működnek ezek a dolgok?

Tanévkezdés = betegség

2009-09-18T02:42:00.000-07:00

Azt hiszem, mindannyiunk számára ismerős, és bár gondolunk rá, mégis mindannyiszor váratlanul, a legrosszabbkor ér:

Folyik a gyerek orra! Lázas!

Örültem, hogy a hosszú nyári szünet után végre megint lélegzetvételnyi időhöz jutok. Nyáron nagyon sok vitamint vettünk magunkhoz, tapasztalatom szerint ez a legjobb immunerősítés. Másfél hétig bírta a lányom az oviban... Szörnyű érzés volt, hogy minden tervezett programomat mondhattam le legalább 1 hétig. Bevallom, először nem akartam foglalkozni az orrfolyással, mondván, akár allergia is lehetne. Ezzel próbáltam nem tudomást venni róla, mert nagyon nem akartam ismét a négy fal közé szorulni. Ilyenkor még a napi bevásárlás, főzés is komoly akadályokba ütközhet, pedig kislányom nem tartozik a nagyon nyűglődő kisbetegek közé. De azért az is elég feladat, hogy állandóan figyeljem, lekössem valamivel.

Szerencsés vagyok - nézőpont kérdése -, mert legalább a munkahelyem miatt nem kell izgulnom. De aki dolgozik, az ilyenkor dupla terhelés alatt áll. Én megtehetem, hogy egy hétig itthon tartom a lányom még akkor is, ha csak éppen folyik az orra, s még hőemelkedése sincs (így volt ez múlt héten), s még én is betegeskedhettem vele együtt. De akinek munkahelye van, nem ugrál ilyen könnyen. Ha van segítség, tud dolgozni, de ha nincs...

Örülök, hogy végül erőt vettem magamon, s itthon tartottam kicsi lányom, így egy hét alatt teljesen rendbe jött, nem kellett attól tartanom, hogy még nem teljesen egészségesen kerül vissza a közösségbe, s így újra elkap valamit. Az esély persze most is megvan, de kevesebb, mintha félig gyógyultan vinném be. Nem is érezné jól magát, arról nem is beszélve, hogy a többiek is összeszedhetnének tőle egy kis betegséget. Ezt nem kockáztattam meg.

Immunerősítésre rengeteg féle szert lehet kapni, én még mindig a kiegyensúlyozott táplálkozás és a vitaminok betegségmegelőző hatásában hiszek. De könnyen beszélek, kislányom szereti a gyümölcsöket, naponta többször is kap, étrendjét össze tudom állítani úgy, hogy a fontos tápanyagok benne legyenek. Szereti a fűszeres ízeket, nem igazán válogat, bár alapproblémája miatt nem mindegy, milyen állagban kapja az ételt. De sokan nincsenek ilyen jó helyzetben, és ehhez nem kell sérült gyermek. Persze aztán jön ilyenkor az önvád, hogy elrontott valamit, nem jó anya - ismerős, ugye? Az esetek legnagyobb részében pedig szó sincs ilyenről.

Viszont valamiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni: nem csak gyermekünk, családunk, hanem saját magunk immunrendszerét is karban kell tartanunk kiegyensúlyozott táplálkozással és sok vitaminnal. A lelki gondjaink többségének is lehetnek testi tünetei, de a szervezet alultápláltsága (értsd: nem minőségi éhezése) erre még rátesz egy lapáttal: türelmetlenek, fáradékonyak, depresszióra hajlamosak leszünk, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, mert nem vagyunk képesek ellátni a feladatainkat. Ilyenkor aztán a lelkünk is összetörik. Lelkünk ápolása mellett tehát ne hanyagoljuk el testünket sem!

Tudom, miről beszélek, régebbi bejegyzésemben (2009. március - Az én történetem) már írtam róla, mi vezetett engem ehhez a gondolkodáshoz. Kemény lecke volt, ezért nem győzöm hangsúlyozni a táplálkozás fontosságát. Tessék enni!

Gyermekeinket akkor leszünk képesek ellátni, szeretni, ha mi magunk jól vagyunk. Egész családunk élete a mi testi és lelki egészségünktől függ. Nagyon nagy teher ez, ehhez azonban erő kell! Fizikai és pszichés. A fizikai erőnlétet mindenki magának tudja biztosítani, a pszichés erőnlétet viszont tudom segíteni, igyekszem növelni minden kedves olvasómban bejegyzéseimmel!

Búcsúzóul küldök egy videót, tegye jobbá mindenki napját!

Szabadidő!!!

2009-09-16T02:36:00.000-07:00

Előző bejegyzésemhez szorosan illeszkedik a mai.

Szabadidő kisgyerek mellett?

A kisgyerek születése után minden pillanatunk leköti. Kezdetben az állandó készenlét, a szoptatás, etetés, a nagyfokú ragaszkodás (csak anya jó) tesz próbára bennünket, szabadsághoz szokott életvitelünket eléggé megváltoztatja. A legtöbb családban ilyenkor az apára hárul a családfenntartás, pénzkeresés, ezért ő sokat dolgozik, sokat van távol, keveset tud segíteni, s azok többsége is inkább a mindennapi élethez kapcsolódik - bevásárlás -, a babától így nem nagyon tudunk elválni, csak pl. az esti fürdetés szertartása idejére, amit az apák lelkesen és szívesen vállalnak. Szerencsések azok, akiknek közel valamelyik nagyszülő, aki még aktív, megbízható, segítőkész, de többen vagyunk úgy, hogy vagy messze szakadtunk családjainktól, vagy nem túl jó a kapcsolat, esetleg a nagyszülők is még dolgoznak.

Én az utóbbi csoportba tartozom. Ráadásul sérült gyermekem van, autista, így ha még lenne is, aki felajánlaná a segítségét, kislányom nem biztos, hogy elfogadja, s mivel nem beszél, ismerni kell valamennyire ahhoz, hogy az ember tudja, mikor mit szeretne, épp mit jelez, miért nyüszít, mire kacag. Amikor sikerül segítséget szereznünk, akkor is nagyon korlátozott az időnk, 2 óránál többet nehezen visel el mással, a lakásba bezárva. Az ovi más, ott képzett szakemberek vannak velünk, akik vigyáznak rá, foglalkoznak vele és szerencsére nagyon szeretik. Ott nyugodt szívvel hagyom. Valószínűleg ezért is alakult úgy, hogy kislányunk születése óta (5 éve) először a napokban fordult elő, hogy a férjemmel kettesben elmentünk egy hokimeccsre. Nagyon furcsa volt, de már nagyon kellett is. 3 órát voltunk távol a gyermekünktől, de tudtuk, hogy a legjobb helyen van, így nyugodtak voltunk. Azért siettünk ám a meccs végén érte!

Mihez kezdhet az édesanya a szabadidejével?

Legáltalánosabb, hogy a házimunkára fordítjuk, takarítunk, főzünk, esetleg bevásárolunk, ügyeket intézünk. Tudjuk, nem a legjobb módja ez a szabadidő felhasználásának, de hát háziasszonyként nem éreznénk jól magunkat, ha ezt nem csinálnánk meg.

Ennél egy fokkal azért jobbat is találhatunk: ha magunkra fordítjuk ezt az időt! Egy jó fürdő, hajmosás (esetleg fodrász), manikűr, arctisztítás, egy kis kényeztetés nekünk is jár, akár házilag, akár szakember által. Kész testi és lelki felüdülés, feltöltődés!!!!!!!!!!!!! Azért időnként tessék ilyen szabad órákat is beiktatni!!!!!!!!!!!

A szabadidőnk eltöltésének legkiválóbb módja az aktív kikapcsolódás, heti rendszerességgel nekünk sem ártana ezeket beiktatni. Mire gondolok? A barátnők meglátogatása mellett a sportolás, pl. uszoda, csoportos torna a lelkünk mellett a testünket is edzi. A kulturális élményeket sem szabad hanyagolni, egy kiállítás megnézése, egy délelőtti matinékoncert meghallgatása, egy teázóban ücsörögve könyv olvasása, esetleg egy jó mozi még a mi időnkbe is beleférhet.

Hallani vélem, ahogy ezt olvasva többen felsóhajtanak: De jó is lenne! De nincs ennyi időm, pénzem. Nos, időnk arra van, amire mi szeretnénk. Kisgyerekes anyaként megtanultunk jól gazdálkodni az időnkkel, s talán a pénzzel is. Nem kell a legnagyobb költségvetésű kikapcsolódásokra koncentrálni, de ne sajnáljuk magunktól, ha időnként mégis elmennénk moziba, vagy vennénk végre magunknak egy új ruhadarabot.

A rendszeres, jól eltöltött szabadidőnk nyeremény az egész családnak, hiszen egy feltöltődött, mosolygós édesanyával jobban jár mindenki, még ha ez időnként egy kicsit ki is vesz a családi kasszából.

Végül had osszam meg veletek, a mi családunk hogyan oldotta ezt meg. Mivel együtt a férjemmel nem tudunk kikapcsolódni, pedig annak idején moldvai táncházban ismerkedtünk meg, így külön.külön biztosítjuk egymás számára a szabadidőt. Hetente egy-egy estére kell gondolni, ilyenkor a férjem hokizik vagy hokimeccsre jár (igen, a sok munka után neki is kell egy kis kikapcsolódás!), én pedig egy kórusba járok énekelni. Egy felvételünkkel búcsúzom mára, s várom a hozzászólásokat, hogy ti hogyan töltitek el a szabadidőtöket.

Tanévkezdés

2009-09-15T01:07:00.000-07:00

Bevallom őszintén, nagyon vártam már a tanévkezdést. Lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. Szeretnék végre megint pár óra lélegzetvételnyi időt - a lányom nélkül! Ez most rosszul hangzik, mert milyen anya az, aki az imádott gyermekétől meg akar válni? Pedig vártuk őt, nagyon szeretjük, ő a mi boldogságunk, büszkeségünk, az életünk értelme! És mégis!

Nálunk elég hosszú volt az óvodai szünet, mivel az összevont csoportba már nem akartam a lányom bevinni, ügyeletet meg nem kellett kérnünk (erre jó a méltányossági gyes...), így június közepétől egészen augusztus legvégéig volt bő két és fél hónapunk. Na, ez egy kicsit sok volt. Két és fél hónapig újra éjjel-nappal együtt lenni... Ráadásul kicsi lányommal nem lehet itthon ülni, egy idő után azt is megunjuk, hogy a lakótelepen lévő két játszótérre menjünk naponta kétszer, így programokat kellett találni. Sok jó honlap van, ahol találni elfoglaltságokat (például az Eleven gyerekek honlap), de nekünk azok nem jók, mert kislányom nem bírja a sok embert, neki már 10 gyerek is sok. Ezért inkább eljártunk uszodába, 1 órát pancsoltunk a tanmedencében, aztán jöttünk is haza, vagy elmentünk barátokhoz egy-egy órácskára, hogy kimozduljunk, közben persze tömegközlekedtünk, ezt manókánk nagyon szereti. Hetente egyszer jártunk Ulwilla zenefoglalkozásra, és ha végképp semmi nem jutott eszembe, akkor távolabbi játszóterekre utaztunk vagy csak a tömegközlekedés kedvéért bementünk a belvárosba.

Ezen kívül a nyárra kaptunk nem tervezett programokat is, előjött az alvás közbeni légzéskimaradás, így éjjelenként nem aludtunk, reggel meg nem tudtunk felkelni, vizsgálatokra jártunk. Aztán a nyári (éves) kontrollvizsgálatok is sorra jöttek.

Belefáradtam. Többször besokalltam. Nagyon vágytam a szabad pillanatokra, de nem nagyon volt kire hagyni a lányom. Férjem sokat dolgozik, mikor hazaér enni és fürdeni szeretne, kicsit leülni, esetleg belenézni a híradókba. Így hát délutánonként is én mentem le a játszótérre.

Most végre újra van ovi. 3/4 9-re járunk ebben a hónapban, mert a fejlesztések még csak októberben indulnak. Ebéd után hozom is haza kicsit drágámat. Nem sok időm van, de már ez a 3 óra is kész felüdülés naponta. És hogy mire megy el? Takarításra, főzésre, közeli barátnőkkel való rövid csevegésre. A kerületet nem tudom elhagyni, mert ha messzebb akarnék menni, amire odaérnék a célhoz, már fordulhatnék is vissza. Viszont mivel fokozott ápolásin vagyok, kislányom 5 óránál többet nem lehet oviban, tehát nekem ezzel a napi 3 órámmal kell gazdálkodnom. Viszont most végre újra lesz időm blogot írni!!!!!!!!!

Tudom, egészséges gyermeket nevelőkben is vannak hasonló érzések. Ebben (sem) különbözünk, mindannyian édesanyák vagyunk. Kíváncsi vagyok a ti érzéseitekre, tapasztalataitokra, s hogy hogyan tudjátok beosztani a gyermeke(i)tek nélkül töltött időt. Várom a kommentekben a hozzászólásokat!

Újságcikk

2009-06-08T06:24:00.000-07:00

Ismét megjelent egy véleményem a Kismama újságban!

A mániám, hogy felhívom az emberek figyelmét egy másik oldal véleményére - talán ezért is jelent meg mostanában több hozzászólásom is a Kismamában.

Ennek pedig azért örülök, mert számomra azt mutatja, hogy az emberek kezdenek nyitottabbak lenni a sérült gyermeket nevelők, s így talán maguk a sérült gyermekek/felnőttek problémái iránt is.

Igaz, ebben a cikkben nincs kihangsúlyozva, hogy én ilyen édesanya vagyok, csak az tudja, miért gondolkodom így, aki valamennyire ismer bennünket.

S ha már cikkekről van szó: ajánlok egy vitaindítónak szánt írást Koronczay Lilla tollából a Nők Lapja Café oldaláról. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ahogy Lilla is, ő várja is a hozzászólásokat.

A MOST hatalma

2009-06-05T06:51:00.000-07:00

Ha van köztetek valaki, aki olvasta Eckhart Tolle könyvét, az érti már, miért rajongok érte.

Nagyon sokat tanultam tőle az elfogadásról, az élet élvezetéről, a pozitív gondolkodásról. Nemrég kedves ismerősöm megkérdezte, hogyan lehet az, hogy mindig mosolygok? Nos, a választ ebben a könyvben bárki meglelheti, s ő is ilyen mosolygóssá válhat.

Néhány kedvenc idézetem adom most közre kedvcsinálónak. Nem próbálom magyarázni a dolgot, mert bár hiába elég jó a beszélőkém, ezt Tolle-nél és a fordítóknál jobban nem tudnám megfogalmazni.

"Tapasztaltál-e, tettél-e, gondoltál-e vagy éreztél-e bármikor bármit is a moston kívüli időpontban? Gondolod, hogy valaha is fogsz? Történhet-e vagy létezhet-e bármi a moston kívüli időpontban?
A válasz nyilvánvaló, ugye?
Soha, semm sem történt a múltban: minden a mostban történt.
Soha, semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni.
Amire múltként gondolsz, az az elmédben elraktározódott emléknyom egy korábbi mostról. Amikor a múltra emlékezel, akkor reaktiválsz egy emléknyomot, és azt most teszed. A jövő egy elképzelt most, az elme projekciója, kivetítése. Amikor eljön a jövő, az mostként jön el. Amikor a jövőre gondolsz, azt is most teszed. A múltnak és a jövőnek nyilvánvalóan nincs saját realitása."

"Az élethelyzeted az időben létezik.
Az életed most van.
Az élethelyzeted elmeügy.
Az életed valóság.
...
Az élethelyzeted talán valóban tele van problémákkal - mint a legtöbb élethelyzet -, de figyeld meg, vajon van-e valami problémád ebben a pillanatban! Nem holnap vagy 10 perc múlva, hanem most. Van-e problémád most?"

" Használd ki maximálisan valamennyi érzékszervedet! Légy ott, ahol vagy! Nézz körül! Csak nézz, és ne értelmezd a látottakat! Lásd a fényt, a formákat, a színeket, az anyagokat! Ébredj minden egyes dolgo csöndes jelenlétének a tudatára!Ébredj a tárgyak létezését lehetővé tevő tér tudatára! Figyelj a hangokra, vélemény és értékelés nélkül! Figyelj a hangok mögötti csöndre! Érints meg valamit - bármit -, s érezd és nyugtázd annak Létét! Figyeld meg lélegzésedritmusát! Érezd, ahogy a levegő ki- és beáramlik, érezd testedben az életenergiát! Hagyd, hogy minden létezzen kinn és benn is!"

"Végezz el egy egyszerű kísérletet! Hunyd be a szemed, majd mondd magadnak: "Kíváncsi vagyok, vajon mi lesz a következő gondolatom?" Aztán válj nagyon éberré, és várj a következő gondolatra! Légy olyan, mint az egérlyukat figyelő macska! Lesd meg, milyen gondolat bújik elő az egérlyukból? Próbáld ki ezt most!

Nos?

Elég sokáig kellett várnom, amíg egy gondolat fölbukkant.

Pontosan. Amíg az intenzív jelenlét állapotában tartózkodsz, mentes vagy a gondolattól. Csöndes és nyugodt vagy, mégis teljesen éber. Abban a pillanatban, ahogy tudatos figyelmed egy bizonyos szint alá csökken, befut a gondolat. A mentális zaj visszatér, s a csönd elveszett. Visszatértél az időbe."

"Ha a paradicsomban találnád magad, az elméd hamarosan megszólalna: "igen, de..." Végső soron itt nem a problémáid megoldásáról van szó, hanem annak felismeréséről, hogy nincsenek problémáid. Csak helyzeteid vannak, amikkel most foglalkoznod kell, vagy amiket érdemes pillanatnyilag békén hagyni, és a "vanság" részeként elfogadni, amíg meg nem változnak vagy kezelhetővé nem válnak. A problémákat az elme teremti, és fönnmaradásukhoz időre van szükség. A most valóságában nem tudnak életben maradni. Összpontosítsd figyelmedet a mostra, és mondd meg nekem, mi a problémád ebben a pillanatban?

Nem kapok választ, mert nem lehet problémád, ha figyelmed teljes mértékben a mostban van. Helyzeted, amivel foglalkoznod kell vagy el kell fogadnod? Nos igen, az lehet. De miért kreálj abból problémát? Miért csinálj bármiből is gondot? Nem ad számodra elég kihívást az élet amúgy is? Mi célból van szükséged problémákra? Az elme, tudattalanul, imádja a problémákat, mert azok valamiféle identitást adnak neked. Ez egyszerre szokványos és abnormális. ... Amikor problémát teremtesz, fájdalmat teremtesz!"

Hamarosan folytatás következik. Addig is boldog, csendes szemlélődést, a most hatalmának megtapasztalását, a lét örömét kívánom nektek!

Testi feltöltődés

2009-05-09T10:01:00.001-07:00

Nagyon sokat írtam már - és még fogok is - a lelki feltöltődésről. Ahhoz azonban, hogy életkörülményeinkhez képest kiegyensúlyozott életet élhessünk, nem csak a lelkünket, hanem a testünket is ápolnunk kell, karban kell tartanunk.

Egy ép gyermekkel sem egyszerű a mindennapi élet, egy sérült gyermekkel azonban plusz kihívások elé kerülünk. Mindent megteszünk gyermekünkért, gyermekeinkért, közben pedig megfeledkezünk magunkról.

Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.

Annyira lekötött a sok fejlesztésre hordás, itthoni foglalkozások, torna, az épp aktuális problémák után olvasás, az evés és alvás körüli megoldandó feladatok, hogy magamra nem is gondoltam. Igaz, sokáig igényem sem volt rá, hiszen mi ketten egyek voltunk a kislányommal. Minden nap vettem gyümölcsöt, amelyet ő kapott meg, a saját számtól vontam el azt, hogy neki adhassam. Csak egyen! Kapott vitaminokat, joghurtokat, turmixolt főtt ételt is, egyszóval nagyon figyeltem rá mindig is. Magamra viszont nem. Volt, hogy napokig nem ettem főtt ételt, a gyümölcs, nyers zöldség szinte teljesen kiiktatódott az étrendemből. Vitaminok? Ugyan már! Ez mind nagyon sok pénzbe kerül, nekem pedig abból volt a legkevesebb. Sajnáltam a pénzt magamra.

A már említett kórházba kerülésem azonban megváltoztatott bennem valamit. Rá kellett döbbennem, hogy nem tudom ellátni a kislányomat, nem tudok mosolygós, kiegyensúlyozott és egészséges anyukája lenni, ha ennyire nem figyelek magamra. Valóban, pénzbe kerül az étel, sok pénzbe! De az mennyibe kerülne, ha az én rossz állapotom miatt a férjemnek kellene a kislányunkat is intéznie, s így nem tudna dolgozni? Muszáj volt kitalálnom valamit. Egyrészt hogy megváltozzon a gondolkodásom, ne vegyem önzésnek, hogy tápláló ételekkel látom el magam is, másrészt a pénzhez való viszonyomat, pénzteremtési módjaimat kellett felülvizsgálnom.

Ma a táplálkozás megváltoztatásának legegyszerűbb, általános érvényű módjait mutatom meg nektek. Nem teljes körű szakvéleményt olvashatsz alább, csupán a saját tapasztalataimat és meglátásaimat.

Nagyon sokat tanultam az elmúlt fél évben a táplálkozás témakörében, s kiderült, hogy 2 fő terület van, amelyre oda kell figyelnünk. És lehet, hogy ezek összességében nem is lesznek olyan pénzzabáló ötletek, mint amelyekre gondoltok.

Az első és legfontosabb, a megfelelő folyadékbevitel. Gyermekeknél és felnőtteknél is általános probléma szokott lenni, hogy keveset iszunk. Ezek következménye a szervezet elsavasodása, székrekedések, rossz emésztés, fejfájás, vérnyomásproblémák, száraz bőr, elhízás. Az utolsó roppant érdekes felfedezés volt számomra! Figyeljétek meg magatokat! Ha úgy érzitek, éhesek vagytok, nassolnátok vagy ennétek valamit, először is igyatok meg egy pohár vizet! Ha utána is éhesek vagytok, egyetek, de ha csak innotok kellett, legalább nem terheltétek magatokat plusz kalóriákkal. Az emberek - még én is, megfigyeltem magamon - akkor is éhséget éreznek, ha valójában szomjasak. Ezért aztán folyadék helyett kalóriákat adunk a testünknek, ami az arra érzékeny embereknél elhízáshoz vezethet.

A megfelelő folyadékfogyasztás nagyon sok mindenre gyógyír. Ha reggel ébredéskor egy pohár vízzel indítasz (lehetőleg még a kávé előtt), már nagyon sokat tettél az egészségedért! Az éjszaka folyamán rengeteg folyadékot veszítünk, azt mielőbb pótolni kell! Könnyen lehet, hogy a víz után tested magától felébred, s nem is lesz szükség arra a kávéra.

Most kérdezhetitek, hogy mit is jelent a MEGFELELŐ MENNYISÉGŰ folyadék. Felnőtteknél a testsúlykilogrammot kell megszorozni 0.03-mal. Az én esetemben ez 50X0.03=1,5 - ennyi liter folyadékra van szükségem naponta. A megfelelő mennyiség mellett azonban a MINŐSÉG is fontos. Ugyanis a kávé és az alkohol nem számítandó bele ebbe a mennyiségbe, azok csak "viszik" a vizet az ember szervezetéből. Jobb helyeken a kávé mellé ezért adnak egy pohár vizet is...

Tehát amit ajánlhatok inni:
- víz (most abba nem megyek bele, hogy milyen víz, én csapvizet iszom, kislányom szénsavmentes ásványvizet, s vannak, akik a Tündérvízre és társaira esküsznek)
- gyümölcslé
- gyógynövényből ill. gyümölcsből készült teák
- aloe vera
- tej (tehéntej, kecsketej, szójatej, kinek mi tetszik)
- szörpök - lehetőleg házi készítésű, nem túl édes, tartósítószer-mentes

A második terület, amelyre könnyen oda tudunk figyelni, s ami nagyon sokat számít, a reggeli. ... ... ...

Következő bejegyzésemben bemutatom a három reggeliző típust, s teszek fel egy közvéleménykutatást, hogy közületek ki mit reggelizik. Annyit már most leírok, hogy ne kövessétek a régi-önmagam. Én ugyanis nem ettem. Nem ettem reggelit, aztán ez a végére odáig fajult, hogy mást sem. Egész nap. Az eredményét már tudjátok. Nem mondom, hogy könnyű volt megváltoztatnom a szokásaimat, de mára már elmondhatom, hogy a kislányommal együtt reggelizünk oviba menés előtt, amíg őt etetem a kenyérrel (ugyanis 1 éve már ő is eszik kenyeret), addig a másik kezemmel a saját reggelimet adom magamnak. FONTOS! Nem is tudtam, mennyire!

REGGELIZNI KELL!!!!!

Anyák napja

2009-05-03T09:36:00.000-07:00

Nagyon nagy szeretettel köszöntelek benneteket
Anyák napja alkalmából!

A mai nap tiszteletére két írással készültem. Fogadjátok szeretettel, töltődjetek belőle lelkiekben, hiszen csak akkor lehetünk jó édesanyák, ha van alkalmunk a lelki feltöltődésre is. Mindegy, miben leljük ezt meg: a hitben, a zenében, az írásban, kézműveskedésben, olvasásban, sportolásban stb., a lényeg, hogy kikapcsoljunk, magunkkal is törődjünk! Ne sajnáljátok magatokra az időt, jobb, ha kicsit kevesebbet vagyunk együtt gyermekeinkkel, de azt JÓL töltjük el velük, mosolygósan, kipihenten. Ezzel nekik is jobbat teszünk.

Nekem kislányom születése után 3 évig eszembe sem jutott, hogy magamra gondoljak, minden rezdülésem Ő volt. Etetési és altatási gondjaink, fejlődésének elősegítése kivette minden erőm és gondolatom. Aztán egy pillanat alatt besokalltam. Ezzel persze jött a lelkiismeret-furdalás is, amit nagyon nehezen küzdöttem le, évek kellettek hozzá. Megváltás volt, hogy végre édesapjával is hajlandó volt elaludni, engedte megetetni magát. Akkor volt egy hatalmas szociális fejlődési ugrása. Így kedd esténként vissza tudtam menni a Pesterzsébeti Városi Vegyeskarba énekelni. Megváltás volt újra az ismerősök között lenni, s énekelni, énekelni. Nem mintha abból hiány lett volna nálunk, csak már nem gyerekdalokat akartam egyfolytában zengeni.

Kívánom, hogy ti is találjátok meg a magatok kikapcsolódását, s töltődjetek fel lélekben, mert csak akkor tudunk adni magunkból, ha van miből.

Most pedig az írások:

Rabindranath Tagore: Anyaság

- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy. Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan. Házunk istenségében is téged tiszteltünk. Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is. Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta. Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte. Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt. Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem. Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el: Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél. Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen. Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.

Erma Blombeck : Hogyan választ édesanyát az Isten a fogyatékos gyermeknek?

Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.
-Arnold Elizabeth: fiú, védőszentje: Mátyás.
-Frederick Marjorie: leány, védőszentje: Cecilia.
-Martin, Caroline: ikrek, védőszentjük. adjuk nekik Gellértet. Ő már hozzászokott a közönségességhez.
Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik:
- Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
Az angyal kíváncsiskodik:
-Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
-Éppen azért - mosolyog az Úr. - Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
-De lesz-e hozzá elég türelme? - kérdezi az angyal.
-Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel. Figyeltem ma ezt az asszonyt. Meg van benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együtt élnie, és ez nem könnyű dolog.
-De Uram, talán nem is hisz benned!
Az elmosolyodik:
-Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
Az angyal levegőért kapkod: - Önzés??? Hát az önzés erény?
Az Úr bólogat:
-Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy "mama!" , csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
-És ki legyen a védőszentje? - kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
Az Úr elmosolyodik:
-Elég ha adunk neki egy tükröt.

Egy bolond százat csinál

2009-04-24T12:20:00.000-07:00

Nagyon kedves ismerősöm, Csapó Ida honlapján bukkantam erre a fantasztikus gyöngyszemre.
Egy bolond százat csinál - a szó jó értelmében. Szeretettel adom itt közre, hozzon olyan örömöt és békét a lelketekbe, amilyent az enyémbe hozott!

Ida honlapját szeretettel ajánlom figyelmetekbe, nagyon sokat tanultam tőle a nők és a pénz kapcsolatáról, voltam a 3. női pénzügyi és önismereti konferenciáján. Többek között az ott tanultak eredménye ez a blog is! ;) Akinek van ideje május 8-án, menjen el a 4. konferenciára, s ne ijedjen meg a költségektől, ez a befektetés meg fog térülni! ha viszont most nincs időtök vagy befektethető pénzetek, iratkozzatok fel a hírlevelére, abból is nagyon sokat lehet tanulni!

Mai üzeneteim

2009-04-24T07:41:00.000-07:00

Ma két nagyon szép üzenetet is kaptam, az egyik írásos, a másik hanganyag. Szeretném megosztani veletek.

Az írásos üzenet címe: Két kis magzat beszélgetése. Azt hiszem, önmagáért beszél az írás, nagyon mély értelmét könnyű meglátni. Így szól:

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni… ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg kicsit másképp, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne, és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmilyen mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

A másik üzenet Márta Dóritól érkezett, aki a Parafónia Zenekar lelkes segítője, kislányomat is ő tanítja a zenélés művészetére. A Parafónia Zenekarról pár szót írok, hátha még nem hallottatok róla. A több, mint 10 éve együtt játszó legtehetségesebb sérült, elsősorban autista és Down szindrómás gyerekekbõl alakult meg az együttes. Akkor még Budapesti ULWILA zenekarként mûködött. 2003-ban vette fel az együttes a Parafónia nevet. A együttes elsõsorban klasszikus zenét játszik, a zeneirodalom nagyjainak mûveit, speciális átiratokban. Bővebben a Parafónia Zenekar honlapján olvashattok róluk.

Ez a felvétel egy nagyszerű koncerten készült. Bevallom, sírni kezdtem, amikor hallgattam. Büszke leszek, ha egyszer az én kislányom is közöttük lesz!

Összegzés

2009-04-21T07:14:00.000-07:00

Lezárult a szavazás, melynek kérdése ez volt:

Egészség vagy családi kassza? Mi a fontosabb?

11 szavazat érkezett, mindenki az egészséget tekintette fontosabbnak. Köszönöm a válaszokat!

Autizmus világnapja

2009-04-02T13:05:00.000-07:00

Április 2-a van, az Autizmus Világnapja.

Még csak néhány éve került a világnapok közé, de idén már számtalan helyszínen sokféle rendezvényt szerveztek, hogy minél jobban megismertessék a többi emberrel az autisták életét. Így remélhetjük, hogy gyermekeink elfogadást kapnak majd, nem megkülönböztetést. Ezért küzdünk mindannyian.

A rendezvények közül egyre végre én is el tudtam menni: a Ben-X című filmet néztem meg a KINO moziban. Kicsit féltem tőle, hogy mennyire zaklat majd fel, de annyira jól megcsinálták, hogy a történet ellenére nem hagyott bennem negatív érzéseket! Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, nagyon döbbenetes és hiteles film! A kívülállók számára azonban gyakorta magyarázatra szorul, akik nem ismerik az autizmus jellegét, nem tudhatják, miért számolja a főszereplő a másodperceket a reggeli készülődés közben, mit jelent számára, ha lekési a megszokott buszt, miért lesz hirtelen erős a hang, mikor kilép az utcára, s miért olyan furcsa, ahogy a környezetét ábrázolják (az ő szemszögéből). Döbbenetesek voltak számomra a főszereplő gyermekkorából bevágott jelenetek, mert teljesen a kislányomra ismertem bennük.

A filmről több kritikát is olvastam, némelyiken bizony nagyon elképedtem. Döbbenetes, hogy szerepjátéknak veszik a filmet! Ebből is látszik, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy ez a valóság! Nem szerepjáték!

De azt is belátom, hogy 4 évvel ezelőtt valószínűleg még én is ilyen szemmel néztem volna ezt a filmet. Akkor még én sem tudtam, mi az autizmus. És nem is érdekelt - ezt is bevallom. A főiskolán ugyan hallottam ezt a szót, kedves barátnőm ráadásul valamilyen beadandó írásában erről írt (én persze nem olvastam, pedig egy albérletben laktunk), de nem foglalkoztam a témával.

Az egészben most mégis az "dühít", hogy egy ilyen film kritikáját csak egy oldalról írják meg. Ha ezt olvassa el egy gyanútlan érdeklődő, valóban lúzernek fogja tekinteni a főszereplőt. Így nem fogja látni a lényeget! És azt fogja gondolni, hogy az autisták csak megjátsszák magukat. Nagyon elszomorít. Írtam egy-két helyre levelet, hogy ez így nem igazán fedi a valóságot, úgy tudom, az AOSZ is tiltakozott, de ezek ellenére a kritikákat még mindig csak egyedülállóan, egy másik oldal, az érintettek véleménye nélkül lehet olvasni.

Megtaláltam a hivatalos honlapot is, rajta ezt a rövid bemutatót:
http://www.benx.be/eng/trailer.asp

Sajnos nem tudok olyan jól angolul, hogy értsem, mit is írnak róla. Remélem, nem mondanak ellent nekem... ;)

Aki teheti, nézze hát meg a BEN-X című filmet! És ha nincs előismerete az autizmusról, akkor úgy nézze, hogy amit lát, az maga a valóság! Nem szerepjáték!

Hogyan lehetünk tökéletesedő anyák?

2009-03-28T22:49:00.000-07:00

Ezen írás Bohács Krisztina tollából való. Szeretettel adom tovább!

Mottó: "Minden anya lelke mélyén rejtőzik egy hétköznapi emberi lény; hiszen nem létezik szentipar, mely kiegyensúlyozott, önfeláldozó madonnákat gyártana sorozatban. Minden gondtalan, kalandvágyó, önző, hétköznapi lány feje fölött ott lebeg az anyaság "fenyegető" glóriája. Az átalakulás pedig, miközben az egészségesen önző felnőttből előbújik a valóban önzetlen anya, fájdalmas lehet: körülbelül olyan, mintha a pillangó próbálna visszabújni a gubóba…"
Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?)

Boldogságos kismamák

A kisdedet keblére ölelő, a boldogságtól átszellemült arcú madonnaábrázolások vagy az újabb keletű Pampers reklámok láttán azt hihetjük, hogy az anyaság a világ legtermészetesebb dolga, s minden nőből automatikusan, egyik napról a másikra jó anya válik. Az európai ember anyaságról alkotott képét nyilvánvalóan hosszú évszázadokon át befolyásolta a Mária-kultusz – amely egyben anyakultusz is – azt a felfogást eredményezve, hogy az a nõ, akinek gyermeke van, szükségszerűen csak katartikus élményben részesülő, "boldogságos" kismama lehet.
Ezzel szemben a mai modern pszichológia álláspontja szerint az emberi életben előforduló stresszhelyzetek közül az első háromban tartatik számon a gyermek megszületése. Ahogyan a házasságkötés óriási változásokat eredményez egy ember életében, a gyermekek megérkezése is (különösen az első gyermeké) alapjaiban megrázza az addig megszokott családi viselkedési mintákat. A gyermekszülés, az otthonlét, az anyai szerep zavartalan kialakulása, a házastársi szerep módosulása egyáltalán nem magától értetődő folyamatok, megannyi megkérdezetlen kérdést vetnek fel az érintettekben (ezeknek többségét nem illik, illetve nincs hol megkérdezni). Az anyaság körül kialakult mítoszok, a terhesség során kialakított idealista képek után a legtöbb fiatal szülő azzal szembesül, hogy itt egy, az egész életet érintő nagy változásról van szó, amely felelősséggel, lemondásokkal is jár a felhőtlen öröm mellett. Pszichológusok véleménye szerint a mi pszichológiai kultúránk egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy az anyaság körüli traumák megoldásában segítsen.
A szakértők véleménye szerint egyetlen család sincs, ahol a gyermek megérkezése zökkenőmentes, stressz nélküli életszakasz lehetne – át kell rendezni a lakást, megváltozik a család életrendje, új szerepeket kell megtanulni, az anya mobilitása nagymértékben csökken, az anyagi életet át kell szervezni, a papa nem ritkán mellékállást kell hogy vállaljon…, megannyi változás egyszerre, ugyanabban az időben… A kérdés csupán az, sikerül-e ezekre a változásokra felkészülni, a szóban forgó életszakasz kínálta csapdákat fegyelmezett módon elkerülni, s még ha nem is tökéletes, de elég jó anyává válni.

Anyai ösztön?

Az anyaság témakörét vizsgálva azonnal felmerül a kérdés: miből is táplálkozik az anyaság? Ösztön lenne csupán, mely minden nőnemű élőlény génjeiben megbújik, s a kellő időben aktiválódik? Vagy esetleg úgy sajátítjuk el olvasmányainkból, a szájról szájra járó történetekből, régi, jól bevált babonás tanácsokból vagy a tévéreklámokból?
Dr. Szabó Éva, a József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének adjunktusa szerint az ember esetében csupán csak az anyai ösztönt emlegetni sokkal inkább tévhit, mintsem megalapozott állítás. Kísérletek igazolják ugyanis, hogy bizonyos alaptechnikákat leszámítva (például egyes mozdulatok, vagy az, hogy a szülést követően a nők 99 százaléka a szív felőli oldalon öleli magához először gyermekét) sokkal inkább tanult magatartásról van itt szó, amely alapvetően négy fő forrásból táplálkozik.
A tényleges anya-gyermek kapcsolat elsősorban az anya gyermekkori, saját anyjához fűződő kötődési mintázatait mutatja. Ez a kötődési séma nem tudatosan rögzül az emberben, hanem egy korai, öntudatlan tanulást jelent, melyben mind a pozitív, mind a negatív elemek továbbadódnak. S amikor a nőből anya lesz, a mélyen benne lakó minták felélednek. Kissé sarkítva, de igaz, hogy anyáról anyára száll ez a magatartásforma. A legtöbben tehát úgy nevelnek, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ezt attól tanulták, aki őket nevelte.
A második csoportba azok a tanult kötődési minták tartoznak, amelyek bővítik – jó esetben pozitívan befolyásolják – az eredeti anyához fűződő viszonyból megtanult viselkedést. Egy-egy jó baráthoz, testvérhez, a házastárshoz fűződő viszony kötődési mintái nagyban segíthetnek, ha az eredeti anyához való kapcsolat torz vagy sérült.
A pszichológusnő elmondása szerint a harmadik forrás, amely a korai anya-gyermek kapcsolatban kulcsfontosságú, a szülést követő néhány hét során lezajló folyamat. A születést követő harmadik-negyedik hétre az ifjú anya hirtelen elkezdi ismerni gyermekét, s környezete legnagyobb megdöbbenésére pontosan tudja, az miért sír: mert éhes, mert fázik, mert közelségre vágyik… A hiedelemmel ellentétben itt nem az anyai ösztön "kialakulásáról" van szó, hanem szintén tanulásról: az anya mintegy megtanulja értelmezni gyermeke jelzéseit, kialakul a korai kommunikáció.
Negyedrészt pedig az éppen aktuális, divatban lévő kulturális trendek is befolyásolják az anyaságot, annak megélését. Régebben például a mesterséges táplálást (tápszerek) részesítették előnyben, most azonban minden fórumon kizárólag az anyatejes táplálást tartják elfogadhatónak. Az adjunktusnő véleménye szerint orvosi és biológiai szempontból az anyatejes táplálás mellett tehetjük le a voksot, de semmiképp sem állíthatjuk be ezt a megoldást kizárólagosnak úgy, hogy közben szorongó helyzetbe hozzuk azokat az anyákat, akiknek nincs anyatejük, vagy valamilyen oknál fogva nem tudnak szoptatni. A normális megoldás annak zászlóra tűzése lehetne, hogy tápláld a gyermekedet, ahogyan csak tudod.
Mindebből kitűnik, hogy az első anyasággal kapcsolatos csapda abban áll, hogy nagy esélye van annak: a szüleinktől kapott mintát továbbítjuk saját gyermekeink felé. Ha ez többnyire helyes, nincs nagy probléma. Ha azonban világos, hogy ezek az érzelmi szálaink sérültek, érdemes időt szánni más, általunk pozitívnak tartott mintaképek tudatos tanulmányozására.

Otthon, édes otthon…

Hazánkban az édesanyáknak lehetőségük van otthon maradniuk gyermekük hároméves koráig úgy, hogy közben bizonyos szociális juttatásokat kapjanak. (Ellentétben némely nyugati, pl. Anglia, vagy jó néhány közel-keleti országgal, pl. Törökország, ahol a gyes ismeretlen fogalom.) A jelenlegi védőnői tapasztalatok azonban azt igazolják, hogy nincs minden rendben ezzel az időszakkal. Néhány védőnő beszámolója alapján elmondható, hogy az otthon lévő anyák nem mindig egyforma lelkiállapottal élik meg a gyes idejét. Természetesen sok más változat létezik, de ma az alábbi három fő tendencia érvényesül egy átlagos védőnői körzetben.
Az első típusba a fiatal, huszadik évüket még be nem töltött anyák tartoznak, akik egyedül vagy házasságon kívül, élettársi kapcsolatban nevelik gyermeküket – komoly anyagi és magánéleti gondok közepette, több-kevesebb sikerrel. Többségüknél nem kívánt terhességről volt szó, vagy azért, mert akaratlanul estek teherbe, vagy azért, mert csak amiatt vállaltak gyermeket, mert partnerüket akarták ezzel magukhoz kötni.
Számukra az otthonlét és a gyermeknevelés abszolút nyűg, éppen fiatal koruk miatt más életvitelre vágynak (szórakozásra, sportolásra, szabadidőre).
A második típusba a 22-27 éves mamák tartoznak, akik tudatosan, örömmel vállalták gyermeküket. Családi körülményeik rendezettek, általában már saját lakással rendelkeznek (vagy éppen törlesztik azt). Többségük azonban nem tervezi, hogy a gyermek másfél éves koránál tovább otthon maradjon, melynek okaként főleg a szakmai lemaradást és az otthonlét monotonitását jelölik meg.
A harmadik csoportba a harminc év feletti mamák tartoznak – a gyermek itt várva-várt ajándék, egy régi álom beteljesedése hosszas meddőség vagy magánéleti problémák után. Az otthonlét öröm – végre ki lehet szállni a munkából.
A védőnők véleménye szerint főleg az első két csoportnál figyelhető meg egy érdekes, sajnos nem éppen örömteli jelenség. Ezek az anyukák az otthonlét monotonitását nehezményezve a nap jelentős részét tévénézéssel töltik. Családjukban nincs szó a klasszikus értelmében vett "háztartásvezetésről", a szükséges munkálatok inkább ad hoc módon végződnek el. A legnagyobb izgalmat pedig egy új szappanopera beindulása jelenti…
Dr. Szabó Éva elmondása szerint az otthonlét monotonitása az a második csapda, amely némely anyát veszélyhelyzetbe sodorhat. A pszichológiában ismeretes "monotónia-tűrés" fogalma itt ugyanis azt jelenti, hogy egyes emberek jobban, míg mások igen keservesen tűrik a gyes-időszak monotonitását, a hétköznapok egyforma napirendjét. Az viszont már igényesség kérdése, hogy valaki mások "izgalmas" életének a megismerésével próbál saját unalmas életéből kilépni (lásd tévésorozatok, pletykalapok, szomszédolás), vagy pedig saját életét gazdagítja, építi (önképzéssel, nyelvtanulással, kreatív időtöltéssel) – mondja a pszichológusnő. Éppen ezért minden anya bátorítható arra, hogy néha egy-két órára nyugodtan hagyja megbízható személyekre gyermekét – ha feltöltődve tér vissza, ez a következő két napon százszorosan megtérül!

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Egy másik olyan probléma, amelyre a fiatal anyák kevésbé vannak felkészítve, az a tény, hogy a terhesség minden nõ külsejét megváltoztatja egy kicsit. A pszichológusok szerint azonban fontos lenne megérteniük a kismamáknak, hogy hibát követnek el, ha a régi alak és kinézet után áhítoznak. Elfelejtik ugyanis, hogy itt személyiségük egy új szereppel bővül – azaz több lesz, más lesz, mint a korábbi. Ehhez az új szerephez kell egy új kinézetet találni, ami minőségében ugyanaz, mint a régi, de nem biztos, hogy ránc nélkül és ugyanabban a ruhában.

Good-bye randevú?

Egy néhány évvel ezelőtt készült felmérés szerint a kisgyermekes házaspárok 33 százaléka soha, 48 százaléka pedig havonta vagy ritkábban jár el kettesben otthonról (Társadalomkutatás 1992.). Dr. Szabó Éva szerint azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyermekek megszületésével a házaspárok viszonyában semmi sem változott – vagy ha változott is, csak még nagyobb értelmet és tartást kapott. Elengedhetetlen, hogy a felnőtteknek megmaradjon a gyermektől független élete is, ami csak kettejüknek szól, és egymással való kapcsolatukat gazdagítja. "Az, hogy a gyermekek megszületésével férj és feleség elhagyja egymás keresztnevének a használatát, azaz csak »apa és anya« megszólítással él, gyakran ártatlan szójátéknak tűnik… A valóság azonban az, hogy ennek hátterében a kapcsolat érzelmi-fizikai kiüresedésének a kezdete áll. Vagyis a szülői szerep felnagyítása a romantikus szerető szerepe helyett, mivel ezt már kissé megfakította az idő… Pedig a sikeres anyaság hátterében elsősorban sikeres párkapcsolat áll" – állítja az adjunktusnő.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a gyakran magától értetődő anyaság nem kis kihívásoknak van kitéve. Ahhoz, hogy sikeresnek értékelje önmagát, sok-sok átgondolnivaló vár egy… tökéletesedő anyára

Segítség! Nem vagyok tökéletes anya!

2009-03-24T13:33:00.000-07:00

Bevallom, volt egy rövid időszak az életemben, amikor pszichológushoz jártam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, kimerültem, nagyon hamar elveszettem az önuralmam, s attól féltem, kárt teszek a kislányomban. Pedig Bori akkor még csak épp 1 éves volt. Aki olvasta alább a születéstörténetét (cikk a Kismamában 2007. februárjából), az tudja, hogy születése óta sejthető volt, hogy nem lesz minden teljesen rendben. Nyilván ez is bennem volt. Nem éreztem tökéletes anyának magam. Pedig a környezetem megcáfolt, próbált tükröt tartani elém, hogy lássam, jól csinálom a dolgom. Csak hát maximalista voltam, ez volt az én legnagyobb bajom!

Az alábbiakban bemutatok néhány házi feladatot, amelyeket akkoriban kaptam a pszichológusomtól, s hétről hétre készülnöm kellett belőlük. Ő mindet átolvasta, jegyzetelt (időnként bele is), s következő héten pedig mindig keményen elém tárta az igazságot. Mai napig is cseng a fülemben, ahogy Ági kérdezi: "Katalin, miért van az, hogy maga olyan okos, mégis olyan buta?" Ugyanis a feladatok elvégzése közben átgondoltam a dolgokat, s mindig a megfelelő következtetéseket vontam le - csak beismerni voltam képtelen ezeket.

Először a legkedvesebb gyakorlatommal kezdem, ebből tanultam a legtöbbet. Mint már írtam, a fő gondom a maximalizmusom volt, nem éreztem tökéletes anyának magam.

A feladat a következő:
Írd le egy papírra, hogy szerinted milyen a jó anya!

Nagyon hatásos! Rájöttem, hogy irreálisak az elvárásaim magammal szemben! Miért kellene, hogy mindig nyugodt, jókedvű és mosolygós legyek? Hogy mindig türelmes legyek a gyermekemmel? Hogy mindig jól sikerüljön, amit főzök? Olyan anya nincs, aki MINDIG ilyen!
TÖKÉLETES ANYA NINCS!

Ezzel párhuzamosan azt is össze kellett írnom, hogy mit szeretek magamban. Sikerült nehezen összeszednem 14 dolgot, de persze a negatívumok hamarabb az eszembe jutottak. :( A végkövetkeztetést is meg kellett hoznom, hogy szeretem-e magamat? A válaszom NEM volt.

Mivel hamar fény derült a legfőbb mozgatórugómra (maximalizmus) és hiányosságomra (indulatkezelés), a következő alkalmakra ezek voltak a házi feladataim:
- Reggel nem elmosogatni
- Gyerekre felemás zoknit húzni
- Gáztűzhelyet 2 napig nem letakarítani (ez az egyik mániám)
- Direkt elrontani az ebédet
- Beszélgetés a férjemmel: Mennyire engedhetjük szabadon a kis felfedezőt, hol vannak a korlátok? (Ez amúgy is egy jó téma!)
- Napi 10 perc zongorázás

Ezek után el kellett gondolkodnom a következőkön:
- Miért nem jó a tökéletesség? (pl. mert utána nincs fejlődés, meg kényszerrel jár stb..)
- Amikor nem csináltam meg "tökéletesen" a dolgaim, mi történt? (Semmi, csak engem zavart.)
- Mi a különbség a "kell" és a "szeretnék" között? (Külső kényszer, ill. belső késztetés.)

S ha még nem volt elég a gyakorlatokból, két utolsót is megosztok veletek.
1. Összeírni, hogy mit szeretek és mit nem szeretek a gyermekemben (egymás mellé, hogy jól látható legyen). (Érdekes, azért sokkal több dolgot szeretünk ám bennük, mint amit nem!)
2. Gyermekemhez való viszonyulásom - legalább 1 héten keresztül írni. (Ebből kiderül, hogy a türelmetlen, "szégyenteljes" napok aránya elég kicsi.)

Remélem, másnak is segítenek ezek a kis fejtörők, hogy megértse:

ELÉG JÓ ANYA!

A gyermekeinek pedig egyenesen a

LEGJOBB !

vers és zene

2009-03-21T14:22:00.000-07:00

Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te,
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz.
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

/Kányádi Sándor/

Az anyáknak is szükségük van anyai gondoskodásra!

2009-03-18T13:48:00.000-07:00

Egy nagyon kedves ismerősöm fordítását adom most közre. Megszívlelendőek a gondolatai!
La Leche Liga (LLL) szoptatási tanácsadó - ebben a képzésben én is részt vettem, de még nem jutottam el az akkreditálásig. Ám ami késik, nem múlik!

Szeretettel - az említett cikk:

"Az anyáknak is szükségük van anyai gondoskodásra!

Ha gyermekeinket neveljük, férjünket ellátjuk, háztartást vezetünk, a LLL tevékenységében önkéntesen részt vállalunk és emellett talán még egy fizetett munkát is végzünk, akkor hajlunk afelé, hogy megfeledkezzünk saját szükségleteinkről. Ezen az úton valahol elkezdünk mindenki mást az első helyre állítani, önmagunkat pedig az utolsóra. Nehéz magunkra gondolni, amikor egy kis emberke szükségletei oly’ fontosak.

Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, el kell kezdenünk törődni magunkkal! Pont úgy, ahogy a családunkat szeretjük, öleljük meg és dédelgessük egy kicsit magunkat! Ezért most tedd le ezt a cikket, állj fel és adj magadnak egy hosszú és erőteljes ölelést!
Régen úgy tartották, hogy egy embernek naponta négy ölelésre van szüksége a túléléshez, nyolcra ahhoz, hogy megtartsa magát olyannak, amilyen, tizenkettőre pedig, hogy növekedni tudjon.

Hogy lehet, hogy egy ölelés ennyire jól esik?

A bőr a legnagyobb szervünk. A test sokszor elmond olyan dolgokat, amire nincs szavunk. Az öleléssel kapcsolatban az a legkedvesebb, hogy általában nem ölelhetsz anélkül, hogy te magad ne kapnál egy ölelést.
Talán azt mondod: „Annyi a tennivaló a cseperedő gyerekekkel a házban!” Tökéletesen egyetértek. De mégis tudom, hogy nekem magamnak is szükségem van egy kis időre magamban, ami nagyon sokat jelent a számomra. Felfrissültnek érzem magam és a háztartás valamint a gyereknevelés körüli teendőket is jobban el tudom végezni. Úgy alakítom a magam számára fenntartott időt, hogy a gyerekeket ezzel ne rövidítsem meg.
Ha más édesanyákkal és szoptatási tanácsadókkal beszélek, úgy érzem, bűntudatuk van, amiért néha gyerekeiktől külön akarnak lenni. Csodálkozom, honnan ez a bűntudat? Az egyedül kimozdulni akarás nem ütközik semmilyen LLL ideálba, ettől még a család marad az első. Nem kell felnőtté válásukig napi 24 órát töltened a gyermekeiddel. Minden tanácsadó (édesanya) maga ismeri a legjobban a családját. Ha az egyik anya tudja, hogy gyermekei egy darabig az édesapjukkal vagy egy másik szeretett emberrel jól elvannak, akkor minden rendben. Ha viszont egy másik édesanya tudja, hogy ez jelenleg nem megy, az is rendben van. Ez azt mutatja, hogy mindkét nő figyelembe veszi gyermekei szükségleteit, és tudja, hogyan elégítheti ki azokat legjobban.
Álljon itt néhány használható javaslat. Ezek nem igazodnak minden család szokásaihoz, valamint nem kötelező őket minden nap elvégezni. Azokat használd, amik számodra megfelelnek vagy valósítsd meg saját elképzeléseidet!

Anyai gondoskodás - magadnak!

Egyél rendszeresen! Kiegyensúlyozott táplálkozásra van ahhoz szükséged, hogy energiától duzzadó édesanya légy.
Sportolj rendszeresen! Sokat mozogsz a gyerekekkel (napi 16 km-t akár) és a nap végén valószínűleg ki vagy facsarva. Mégis a rendszeres sport, futás, gyaloglás, kirándulás vagy az aerobic növelik energiádat.
Pihenj eleget! A depressziv lelkiállapot gyakran a felhalmozódó fáradtság következménye. Szundíts együtt a gyerekekkel, vagy legalábbis polcold fel a lábadat és hunyd le pár percre a szemed.
Legyen napi egy órád csak magadra - legalább kétszer-háromszor hetente!
Javaslatok ilyenkorra:
- Vegyél egy hosszú fürdőt!
- Olvass egy olyan könyvet, amiben el tudsz mélyedni!
- Gondolj egy olyan helyre, ahol szívesen lennél, közben lazítsd el az egész tested!
- Menj el és vásárolj magadnak vagy menj fodrászhoz!
- Kelj fel egy órával a többiek előtt, tusolj le, öltözz fel és sminkeld ki magad!
- Menj el a gyerekek nélkül egy barátnőddel vacsorázni!

Ha kezdesz depressziós lenni:

Bízz az ösztöneidben, ahogyan a gyerekekkel is teszed!
Mondd magadnak: „Jól fogom magam érezni és először magamra gondolok.”
Köss férjeddel vagy egy barátnőddel egy szerződést, hogy legalább naponta egyszer megdicséred magad!
Igyekezz leegyszerűsíteni a háztartási és az anyai teendőket egyaránt!
Gondolkozz azon, hogy te vagy a család közepe és kívánd, hogy a család javára jól érezd magad és nézz ki minél jobban!
Figyelj arra, amikor gyermekeid megölelnek vagy megcsókolnak, és vedd észre, milyen értékesek ezek a pillanatok.

A feszültségek oldására:

Egy hobbi nagyon jó feszültségoldó. A lassú, ismétlődő tevékenységek, mint a kötés vagy a varrás pihentetnek és még eredménnyel is járnak.
A kerti munka tökéletes fizikai tevékenység, napsütés és friss levegő.
Próbáld meg a világ dolgait egy rövid időre kizárni:
- húzd ki a telefont!
- ne nyisd ki a postádat!
- 1-2 napig ne olvass újságot!
Ha közel vagy az összeomláshoz, mozgasd meg magad. Menj el valahová, mindegy, hová, csak menj! Menj ki és lélegezz mélyeket, menj egy másik helyiségbe (a fürdőszobába például) és számolj lassan tízig! Ha a férjed is ott van, kérdezd meg, át tudja-e venni a dolgaidat, hogy elmehess egyet sétálni. Mindegy hová mész, csak ne autóval, ne a gázpedálon add ki a dühödet!
Egy jó sírás csodákat művel. Addig sírj, ameddig meg nem nyugszol. De soha ne sírj egyedül! Sírj a férjeddel vagy egy közeli barátnőddel, mert senki nem tudja, hogy érzed magad vagy hogyan tud neked segíteni, ha egyedül sírsz.
Krémezd be a testedet tetőtől talpig! Masszírozd meg a karodat, a lábszáradat és a lábfejedet!

És emlékeztesd magad arra, hogy törődj magaddal, így képes leszel arra, hogy másokról is jobban gondoskodj!"

Anette Willson, LEAVEN újság 1988 márc/ápr.
Német fordítás: Eva-Maria Stroh
Magyar fordítás: Somogyi Boglárka

Ilyen voltam - ilyen lettem

2009-03-16T03:50:00.000-07:00

Hogy ne csak olvasd, lásd is, miről beszélek! ;)

2007 és 2008 karácsonyán

Látványos, ugye?

Az én történetem

2009-03-16T03:30:00.000-07:00

És akkor most jöjjön az ígért saját történet. Ez alapján megértitek, miért vált szívügyemmé a hasonló helyzetben lévő édesanyák és családok támogatása.

Manapság mi, kisgyerekes anyák igencsak nehéz helyzetben vagyunk. Pláne, ha gyermekünk sérült. Sok dolgunk akad családanyaként (gyereknevelés, háztartás vezetése), közben igyekszünk jó anyák, feleségek és háziasszonyok lenni, s mivel a GYED/GYES nagyon kevés, sokan kénytelenek vagyunk mindenen spórolni. Édesanyává válva a legfontosabbá gyermekünk válik számunkra. Ő az, akiért MINDENT megtennénk! Sosem szeretnénk betegen, szomorúan látni. Születése után anyatejjel tápláljuk, fél éves kora után válogatott alapanyagokból készítjük ételeit. Mikor közösségbe kerül, vitaminokkal erősítjük immunrendszerét, hogy lehetőleg ne szedjen össze minden kósza vírust a társaitól. Testi-lelki egészségének megőrzése válik a célunkká, most már egész további életünkön át!
Mivel neki mindent megadunk, csak egyetlen dolgon tudunk spórolni: saját magunkon.
- Gyümölcsöt nem eszünk, mert holnap majd megeszi gyermekünk, neki kell a vitamin és a rost.
- Ruhát nem veszünk - minek, hiszen úgysem járunk sehová.
- Könyvek, újságok? Felesleges, hiszen nincs időnk leülni és nyugodtan olvasni.

Sérült kisgyereket nevelő családanyaként én is mindent megtettem azért, hogy a családom testi-lelki egészségét megőrizzem. Csak közben a magaméról feledkeztem el, szinte sosem ettem, mert nem volt rá időm, energiám. S ennek bizony meglett a következménye: 2007 karácsonyát kórházban töltöttem agyérgörcs tüneteivel.

Kivizsgálások hosszú sora kezdődött (vérvétel, CT, lumbálás), de szerencsére hamar kiderült, miért kongatta meg szervezetem a vészharangot: annyira kevés volt már a vasam, hogy a hemoglobinjaim bomlani kezdtek, gyakorlatilag ugyanúgy oxigénhiányos állapotban voltam, mint ha agyérgörcsöm lett volna (ezért is voltak nagyon hasonló tüneteim). Először a vasamat kellett pótolni, majd jöhetett a vitaminpótlás.
Az elkövetkezendő hónapok alatt kezdtem egyre jobban lenni.
Viszont még mindig nem ettem rendesen. A reggeli általában teljesen kimaradt, ebéd helyett is csak épp bekaptam pár falatot. A koplalástól este meg már nem voltam éhes. Volt, hogy napokig nem ettem főtt ételt.

Ismerős?

Ekkor, 2008 szeptemberében internetes bóklászásaim közepette ráakadtam egy független életmód- és táplálkozási tanácsadóra, aki felmérte egészségi és fittségi állapotomat, személyre szabott táplálkozási és életmódprogramot állított össze nekem.
Már egy nap után változásokat vettem észre magamon: elkezdett működni a szervezetem! Rég elfeledett funkcióim újultak meg, s már pár nap után sokkal jobban éreztem magam, aktívabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Nem volt szükségem kávéra, s nem kívántam az édességet!
Közben próbáltam újra munkába állni. Lett állásom, de nem tudtam összeegyeztetni a munka és a család életét. Munkahelyi gondjaim miatt letörtnek, szomorúnak kellett volna lennem, ennek ellenére mosolygós, jókedvű lettem – ezt sokan észrevették rajtam. A megfelelő testsúlykontroll programnak köszönhetően súlyom nőtt (ez volt a cél), ugyanakkor testfelépítésem is kezdett átalakulni, észrevétlenül eltűntek a csak engem zavaró „feleslegek”, leesnek rólam a tavalyi vastag nadrágjaim.

1 évvel később, 2008 karácsonyán már jobban odafigyeltem táplálkozásomra, szem előtt tartottam a tanácsokat, többet ittam. Testem, szervezetem változásai nem feltűnőek, de jobb kedvem, erőnlétem sok ismerősömnek feltűnt.

Újra működésbe hoztam tehát a szervezetem a vas, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlásával, valamint helyes étkezési és életmódbeli szokások kialakításával.

Mikor tapasztaltam magamon a pozitív változásokat, csendesen körülnéztem, s láttam, hogy a hasonló helyzetben lévő édesanyáknak nagyon hasonló egészségügyi gondjai vannak, mint amik nekem voltak. Ezért indítottam el ezt a blogot.

Nekik, nektek szeretnék segíteni!

Nyilvánosság 3.

2009-03-12T08:13:00.001-07:00

Szimpatika 2009. március

Nyilvánosság 2.

2009-03-12T08:10:00.000-07:00

Kismama 2008. október

Nyilvánosság 1.

2009-03-12T07:52:00.000-07:00

Kismama 2007. február

Hogy lásd, kik vagyunk

2009-03-11T03:21:00.000-07:00

Ezek vagyunk mi, a kislányom és én. :) Tavaly novemberben a Budai Várban sétálunk, s ilyen jól éreztük magunkat! ;)

Családban élünk, de a férjem nem szeretné megmutatni magát, így tiszteletben tartva a kérését olyan képet választottam, amelyen csak ketten vagyunk. Nézzétek el nekünk!

Miről is lesz szó?

2009-03-11T03:04:00.001-07:00

A kisgyerekes anyákhoz szólok ebben a blogban, elsősorban mégis a sérült gyermekeket nevelő édesanyákhoz, mivel én is ebben a helyzetben vagyok. A kislányom autista, 5 éves lesz a nyáron. Lassan 5 éve vagyok vele itthon, s ez bizony elég fárasztó lelkileg és egészségileg is.

Sokan szokták mondani, hogy könnyű a gyesen lévő kisgyerekes anyáknak, hiszen egész nap otthon vannak, nem is dolgoznak. Na persze! Csak próbálná az utánunk csinálni, aki ezt mondja! Nem munka a gyerek ellátása, a takarítás, főzés, ügyintézés? Sérült gyermekkel ráadásul többet kell foglalkozni (etetés, pelenkázás, fejlesztés), s több intézni való ügy is van (hivatalokba rohangálás az igazolásokért, orvosi kontrollok stb.) - aki ebben él, tudja, miről beszélek. És hogy mindezért mi milyen fizetést kapunk? ... hát erről jobb nem is beszélni. Míg az egészséges gyermek édesanyja legkésőbb a gyermek 3 éves korában visszamegy dolgozni, addig mi, sérült gyermekek szülei itthon maradunk, továbbra is gyesen meg emelt családi pótlékon. Éhbér. Sokszor még a számlákra sem elég. Férjeink éjt nappallá téve dolgoznak (már ahol megmaradt a család).

De nem is az anyagi rész az én vesszőparipám, erről már sokan sokfélét mondtak, gyakori téma a sajtóban is (még sincs semmi változás). Saját példámból okulva a kisgyerekes anyák egészségi és lelki állapotáról fogok írásokat közzétenni, gondolataimat, tapasztalataimat leírni. Várom az olvasók történeteit, megjegyzéseit is, írjuk együtt ezt a blogot!

Következő bejegyzésemben elmesélem a saját történetem, amelyből remélhetőleg mások is tanulni fognak, hogy ne járjanak úgy, mint én!

Indulás

2009-03-04T13:40:00.000-08:00

Szeretettel köszöntelek a blogomon!